Előételként Dallas-i sültkrumpli-levest tálal, a főétel amerikai barbeque oldalas és csirkeszárny lesz majonézes káposztasalátával, a desszert pedig Hollywood-i répatorta. Regina elmesélte, hogy egy félig amerikai barátnőjének szeretne majd kedveskedni, ha meglátogatja, így ez az est arra is jó, hogy addigra gyakoroljon egyet. A sültkrumpli-leveséről kiderül, hogy inkább főttkrumpli-leves, aminek pirított bacont tesz a tetejére. A modell alaposan megküzd a káposztával: a felvágással és a lereszeléssel is. Jól megfűszerezi a csirkeszárnyakat és az oldalast is, majd sütőbe teszi és nekilát a répatortának.
A vendégek megérkezésekor az egykori Ezüstlány welcome drinkként whiskey-s energiaitalt szolgál fel. Kicsit meglódul az üveg, így a vendégek alig tudják meginni az erős italt. Miután az alkoholból bátorságot merítettek, számot adhatnak testi erejükről: kalapáccsal ütöttek. Természetesen Sanyinak sikerült a legnagyobb erőt kifejtenie, így ő nyert, Iván pedig az utolsó lett.
A krumplileves kis csalódást okozott, de nem az íze, hanem az állaga miatt. Hiányolták belőle a „sült” részt, inkább krumplifőzelékhez hasonlították, de azért megették. A főétel ízlett nekik, bár Iván nem szereti az oldalast - alig tudta felvágni -, a többieknek nagyon tetszett az ízvilág, szívesen ettek volna „kézzel-lábbal”, de udvariaskodásból Sanyin kívül mindenki késsel-villával próbált megküzdeni a húsokkal. Sanyi folyamatosan azon szórakozott, hogy a metál lady oldalast eszik, ez neki pedig valahogy nem jön össze. A répatortáról sajnos leolvadt és lefolyt a máz, emiatt Regina nagyon szabadkozott, de szerencsére az íze jobb volt, mint az állaga.
A vacsora után a nappaliban Regina Whitney Houston egyik dalával szórakoztatta a vendégeit, s nagy sikert aratott. Ezután az amerikai este méltó lezárásaként együtt elénekelték a New York, New York-ot. |