- Elszakadt régebben egy szalag a térdemben, de nem nagyon foglalkoztam vele. Tovább folytattam az edzéseket, meccselni kellett, szóval nem volt időm rám. Nemrég viszont bekaptam egy bordatörést, és akkor kivizsgáltattam a térdemet is, az orvos pedig azt mondta, hogy nagyon komoly sérülés. Azonnal leállított mindennel és sor került a műtétre. Ha nem vetem alá magamat, jó eséllyel sántultam volna le örök életemre, az pedig a sportolói karrierem végét jelentette volna.
Sanyi elárulta, nagyon erős fájdalmai vannak, ami hihető, ha azt vesszük, hogy a térde körülbelül dinnye nagyságúra dagadt a beavatkozás után. Ráadásul az amúgy minimum fél évre saccolt gyógyulás is nehezen megy neki egyedül, a kedvese ugyanis egyéb elfoglaltságok miatt nem tudja ápolni, de talán már nem is lesz rá szükség, hiszen jött Horváth Éva, és csodát tett: egy pillanatra Sándor sajgó testrészére helyezte a kezét, a bunyós pedig abban a pillanatban eldobta a mankóit. |